haven’t thought of you lately at all

nem tudom eldönteni, hogy annak, hogy egy random voltosztálytársam, akivel 8 évig jártunk ugyanoda (és bár 3 éve nem láttam, de) egy egész percig nem ismer fel, amikor odamegyek hozzá a metróaluljáróban, végső soron örülnöm kéne-e vagy sem. végül csacsogtunk negyed-/félórát kedélyesen, majd mentünk utunkra, de azért mindenesetre elképesztő vicces meg érdekes volt figyelni az arcát, ahogy hosszan megpróbált hova tenni.

ugyaneközben a beszélgetés közben egy nyárimunkás kollégám is elzúgott mellettünk, szerintem valami durva feketelyuk lehetett a határúton ma koraeste. (persze amiért arra jártam, azt nyilván nem sikerült elintézni, de mindegy.)