the dog days are over

tegnap véletlenül nagyonproduktív estét (és napot zártam), csak el kellett kezdeni. dolgoztam vagy öt órát, ezzel a hetipensum fölött is lettem rögtön, elzarándokoltam a világvégére a világvégén vett hibás nyomtatópatron miatt reklamálni, előadtam a kiselőadnivalót magamnak, és egy csomó gyerekbetegségét észrevettem (meg azt is, hogy nem kell aggódjak, hogy túl rövid, aggódjak inkább, hogy túl hosszú), sőt, még karácsonyi listát is írtam! jó a lista még nincs kész, de nevek már vannak legalább meg néhány ötletkezdemény.

igenigen, karácsonyi listát, ami egyrészt: ó, jön a tél meg a karácsony, másrészt már idejevolt, mert elkezdtem átmenni tyúkanyóba (amit mindig szoktam, ha az időjárás hidegbe fordul és nekem nemtetszik), és nagyjából az anyukámon és apukámon kívül mindenki felett anyáskodni kezdtem, és ennek az eddigi népi megfigyelések alapján az ellenszere a karácsonyi listán való ténykedés, abban ez valahogy levezetődik. és ahhoz képest két nappal ezelőtt még azt akartam kiírni, hogy ha ennyire leszek vidám esténként, mikor hazaérek, februárban se lesz karácsony, és senki nem kap semmit, na, ahhoz képest meg egészen drámai a változás.

ó, és megint olvasok, és jó.

Advertisements

50 shades of black on white

eddig nagyjából addig terjedtek a roppantul kifinomult szöveghosszmértékeim, hogy ami 400 karakter fölött van, az már sok, ami 800 fölött, az már nagyon sok. de hála a mindenféle motivációs- és ajánlólevéldraftok sűrű látásának, mostmár színesedik a skála, tudom, mennyi 3 meg 4000 karakter, mennyi időmbe telik 8000 karaktert lefordítani (és most már azt is, hogy én ettől pörgök mint a ringlispíl). lehet, hogy egyszer az oldalszámokkal is fogok tudni mit kezdeni.* össze is fordítottam magamnak legalább egy, de ha ügyes vagyok, akkor legalább másfél-két nadrágnyit is!

 

*ott jelenleg az idegen nyelvűből 15 felett sok, 50 felett nagyon sok, magyarból 40 felett sok és 100 felett nagyonsok skála van érvényben, ha bárkit érdekelne

te jézusúristen, mennyire negatív ennek a blognak a statisztikája eddig – pedig istenlássalelkem, a hétvégén írtam két pozitívat is, de giccsesség okán elvetődtek mindketten.

pedig süt a nap és finom, friss a levegő és egyszer mostmár tényleg megsütöm azt a narancsos sütit is. úgy érzem, ez az év innentől sétagalopp lesz (csak egyszer kezdjem már el :P), de tényleg, tökre menni fog.

meg rettentő hálás, na az vagyok. el nem tudom mondani, mennyire értékelem, hogy emberek szánnak rám időt és érzékeltetik velem, hogy fontos vagyok és ott vannak és tesznek értem. de tényleg. én meg mivel egy gonosz, szúrós kis izé vagyok, nem is reagálok erre ám mindig megfelelően, de jelentem, észlelelem ezt mind, sőt, szóhoz se jutok, viszont hosszútávon észhez térek, küzdök, reszelem a tüskéimet szorgosan, és igyekszem fejlődni.

ó te jó ég, hogy én mennyire nem tudok blogolni, de komolyan.

they’re all out without you having fun

szép is az, amikor a kollégák hősünk minden látható ok nélküli, ámbár úgy tűnik, gondos kihagyásával isznak – most tessék meglepődni.

viszont ezzel megoldottuk az esti hiperérzékenység rejtélyét is egy csapásra, úgyhogy tán akkor alvás, vár a finom puha meleg ágy, és biztos nem úgy gondolták és nem tartanak mind szarfejnek.