i still feel like crying

először azt gondoltam nem fogok sírni. aztán azt, hogy persze, minden alkalommal ezt gondolom, aztán csak elpityeredek, ha másért nem, hát mert mindenkim sír körülöttem.

csendes temetés volt, maximum 15-20 ember, egy hatalmas, urnákkal teli kongó hodályban, kevés virág, mindenkit megkértek, hogy csak egy szálat hozzon.

furcsa, hogy az ilyen apróságok megmaradnak, mint hogy ejj, senki se szedte ki a porzókat a liliomokból, ahogyan szerette (hogy ne porozzanak össze mindent. pontosan érzem, hogy ez milyen banális és jelentéktelen ebben a helyzetben.), hogy az elején mozart requiemje szólt magnóról és hogy gyertyából még a tavalyiakat használták, láttam a kereszt körüli évszámból.

azért eltettem a papírcetlit a nevével a csokorról, biztos, ami biztos.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s